Menü

Blog

Iparági hírek

Utas- és környezetbarát, szupermenő buszt gyárt a Toyota

Megkapta a típusbizonyítványt, így megkezdődhet az értékesítése annak a Toyota busznak, melynek kipufogója vízgőzt bocsájt ki, egyszerre vigyáz a gyalogosokra, a kerékpárosokra és még a környezetnek sem árt. A járművet Sora névre keresztelték, amely a japánok víz körforgását jelképező Sky, Ocean, River, Air (ég, óceán, folyó, levegő) szavak kezdőbetűiből áll. A jármű az exkluzív megjelenésével bárkit lenyűgöz, pedig csak midibusznak tekinthető, hiszen mindössze 10,52 méter hosszú és 2,49 méter széles. Mindazonáltal 3,35 méter magas, ugyanis a tetőn kapott helyet a tíz darab, nagynyomású 600 literes összkapacitással rendelkező hidrogéntartály, valamint a szilárd polimer elektrolit alapú, összesen 228 kW teljesítményű üzemanyagcella is. A busz minden eddiginél finomabban tud gyorsítani álló helyzetből, így nem áll fenn a hirtelen elindulás veszélye, melynek következtében az utasok esetleg elveszíthetnénk az egyensúlyukat, vagyis csökken a balesetek esélye. A Sora hajtásláncának előnye, hogy akár természeti katasztrófák idején is használható, hiszen a járművet 9 kW maximális kimeneti és 235 kWh leadási teljesítményű elektromos csatlakozóval is felszerelték.

Az autóbusz belsejében, kis méretéből kifolyólag 22 ülő-, és 56 állóhely található. Az átjárhatóság és jobb kihasználhatóság érdekében pedig egyes, dobogó nélkül megközelíthető székek ülőlapjai felhatjhatók. A kiemelkedő biztonság érdekében a jármű utasterébe, valamint külsejére 8 db nagy felbontású kamerát szereltek fel. A külső kamerák lényegében gyalogos- és biciklisvédelmi funkciókat látnak el, a rendszer ugyanis álló helyzetben hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a balesetveszélyre.

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

vezess.hu

Címkék:
toyota busz, Sora busz