Menü

Blog

Iparági hírek

Tájékoztatás a határátlépés általános szabályairól

Korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül:
  • a teherforgalomban történő határátlépés során,
  • a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek,
  • a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell),
  • aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett.
A COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi viszonyok alapján az országok zöld (alacsony fertőzöttség), sárga (kevésbé súlyos fertőzöttség) és piros (súlyos fertőzöttség) színnel kerülnek besorolásra, az országos tisztifőorvos határozatban közzéteszi a sárga és a piros jelzéssel besorolt országok listáját. Azok az országok, amelyek a határozatban nem kerültek besorolásra, zöld jelzéssel besorolt országnak minősülnek. Lásd: térkép
Magyar állampolgár határátlépése
  1. A külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja (a továbbiakban együtt: magyar állampolgár) személyforgalomban a zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.
  2. A sárga vagy piros jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át.
Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, a járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre. Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 naprahatósági házi karanténban, ha az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban kerül elhelyezésre. A magyar állampolgárral egy tekintet alá esik: – a magyar állampolgár családtagja; – Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult személy és családtagja (ez a jogát okmánnyal kell igazolni);
  • aki rendelkezik az idegenrendészeti hatóság valamely jogcímen 90 napot meghaladó idejű tartózkodásra kiadott, érvényes Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedélyével, és az erről szóló okmányt belépéskor bemutatja. (ezzel egyenértékű a D típusú vízum).
Magyar állampolgársággal nem rendelkezők határátlépése
  1. Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet. Ha a Magyarország területén tartózkodó személy a belépést követő 14 napon belül a fertőzés tünetét észleli, akkor a lakóhelyét, tartózkodási helyét vagy szálláshelyét nem hagyhatja el, és haladéktalanul köteles telefonon értesíteni a járványügyi hatóságot.
  2. Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban sárga jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át. Akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be. Akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
  3. Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére a pirosjelzéssel besorolt ország területéről nem léphet be.
Nem szükséges a járványügyi megfigyelés, ha a belépésre jelentkező személy a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható. A kijelölt karanténban és a hatósági házi karanténban lévő személyeket a járványügyi hatóság veszi nyilvántartásba. A hatósági házi karantén elrendelése alóli felmentésre, az elrendelt karantén feloldására a Rendőrség nem jogosult, azt csak a hatósági házi karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti. Az agrárágazatban dolgozók határátlépése A Magyarországgal szomszédos államból az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából az ágazati dolgozók csoportos határátlépésére valamennyi ukrán, román és szerb határátkelőhelyen lehetőség van. A munkáltató a tervezett határátlépés előtt legalább 48 órával köteles megküldeni az illetékes határrendészeti kirendeltség elektronikus levelezési címére a 341/2020. Korm. rendelet 13. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott adattartalommal összeállított és cégszerű aláírásával hitelesített kimutatást. A magyar-szerb határszakaszon: Szeged Határrendészeti Kirendeltség – ugyelet.szegedhrk@csongrad.police.hu Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség – bacsalmashrk@bacs.police.hu Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség – ugyelet.hercegszantohrk@bacs.police.hu Kelebia Határrendészeti Kirendeltség – kelebiahrk@bacs.police.hu A magyar-román határszakaszon: Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség kiszomborhrk@csongrad.police.hu Nagylak Határrendészeti Kirendeltség munkavegzes.nagylakhrk@csongrad.police.hu Battonya Határrendészeti Kirendeltség battonyahrk@bekes.police.hu Gyula Határrendészeti Kirendeltség gyulahrk@bekes.police.hu Kötegyán Határrendészeti Kirendeltség kotegyanhrk@bekes.police.hu Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség biharkereszteshrk@hajdu.police.hu Létavértes Határrendészeti Kirendeltség letaverteshrkugyelet@hajdu.police.hu Nyírábrány Határrendészeti Kirendeltség nyirabranyhrk@hajdu.police.hu Nyírbátor Határrendészeti Kirendeltség szik.nyirbatorhrk@szabolcs.police.hu Csenger Határrendészeti Kirendeltség szik.csengerhrk@szabolcs.police.hu A magyar-ukrán határszakaszon: Záhony Határrendészeti Kirendeltség zahonyhrk@szabolcs.police.hu Barabás Határrendészeti Kirendeltség barabashrk@szabolcs.police.hu Beregsurány Határrendészeti Kirendeltség beregsuranyhrk@szabolcs.police.hu Kölcse Határrendészeti Kirendeltség kolcse_hrk@szabolcs.police.hu Korlátozott sávban történő határátlépés A sárga és piros jelzéssel besorolt Magyarországgal szomszédos országok állampolgáraiMagyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül kötelesek tartózkodni, és kötelesek Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni. A nemzetközi sporteseményekre, sportolókra, valamint sportszakemberekre vonatkozó rendelkezések A sárga és a piros jelzéssel besorolt ország területéről a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény résztvevője – ide nem értve a nézőt – Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet. A magyarországi sportszervezet vagy országos sportági szakszövetség meghívására érkező versenyengedéllyel rendelkező sportoló, sportszakember, valamint a sportrendezvény lebonyolításában közreműködő személy, illetve a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportrendezvény esetében a Magyarországon megrendezésre kerülő sportrendezvény hivatalos szervezője által, névre szólóan kiadott meghívólevéllel rendelkező személy a sárga vagy a piros jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére akkor léphet be, ha a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható. A járványügyi védekezés érdekében hozott beutazási korlátozásokról, Magyarországra történő belépés szabályairól, illetve a határátlépés jogszabályi feltételeiről minden nap 08.00 és 16.00 óra között az alábbi táblázatban szereplő telefonszámokon lehet érdeklődni. A zöld mezőben szereplő telefonszámok esetében az automata rendszer bejelentkezését követően lehet tárcsázni a kívánt melléket, a sárga mezőben szereplő telefonszámokon a kezelőtől kell kérni a kívánt melléket.  
Viszonylat Helye Telefonszám

Mellék

Osztrák Hegyeshalom – Nickelsdorf +36 96/520-000

8561

Szlovák Rajka-Cunovo +36 96/520-000

8875

Szlovák Balassagyarmat – Slovenské Ďarmoty +36 32/411-255

6213

(kezelő)
Szlovák Sátoraljaújhely +36 46/ 514-500

5309

(kezelő)
Ukrán Záhony – Csop +36 42/524-600

7985

(kezelő)
Román Ártánd – Bors +36 52/516-400

8920

Román Kiszombor – Csanád +36 62/562-400

4885

(kezelő)
Szerb Röszke – Horgos +36 62/562-400

7793

(kezelő)
Horvát Mohács +36 72/504-400

4698

Szlovén Rédics – Dolga-Vas +36 92/311-510

2626

(kezelő)
Légi közlekedés Budapest, Debrecen, Sármellék stb. +36 1/290-3121

37198

Célszerű azt a határviszonylat helye szerinti rendőri szervet hívni, amelyik ország tekintetében szükséges az információ megismerése. Légi forgalomban történő ki- és beléptetéssel kapcsolatos kérdésekben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság telefonszámát (Légi közlekedés viszonylat) kell hívni. Természetesen általános kérdések tekintetében tájékoztatást bármely számon lehet kérni. Kapcsolódó oldalak: Information on general rules of border crossing Humanitárius korridor Méltányossági kérelem Magyarországra történő beutazáshoz Appeal against the decision on assessing the request to enter Hungary
Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat Police.hu