Menü

Blog

Érdekességek

Ragasztószalag tartotta össze a teherautót – a rendőrök szerint nem eléggé biztonságosan

A német rendőrök megdöbbentek, amikor észrevették, hogy a teherautó úgy közlekedett az autópályán, hogy csak ragasztószalag tartotta össze több helyen is. Nem csak az oldalsó tükröket és az első lámpákat, de még a felső alvófülkét is.
Múlt csütörtökön a német rendőrök az A3-as autópályán Koblenznél egy délkelet-európai teherautóra figyeltek fel, amely enyhe emelkedőkön is jelentősen veszített a sebességéből. A járművet túlsúly gyanúja miatt megállították. A 7,5 tonnás teherautó azonban üres volt, és a sofőr a következő rakodási pont felé tartott.

A jármű fedélzeti elektronikájának vizsgálata azt jelezte, hogy a kipufogórendszer volt a hibás, ez pedig a motor teljesítményének csökkenését eredményezte. Számos műszaki hiba mellett – mint például törött külső tükrök és hibás világítóberendezések, amelyeket csak ragasztószalaggal javítottak meg – kopott kormányalkatrészeket és alacsony motorolajszintet találtak.
Ezenkívül a jobb oldali első lökhárító baleset miatt kitört a rögzítésekből, és csakmadzaggal volt rögzítve. Amit a rendőrök különösen megdöbbentőnek találtak, az a felső alvóhely volt. Még kívülről is jól látható volt, hogy a tömítések szakszerűtlenül készültek. A vezetőülés fölé egy ajtó volt felszerelve, amelyen keresztül be lehetett jutni az alvókabinba. Egyértelmű volt, hogy az ajtót és a hálófülkét is utólag szerelték fel.
Az ellenőrök hiába keresték az megfelelő rögzítéseket. A felső alvófülkét csak jó sok ragasztó tartotta a helyén.
Egy szakműhelyben végzett vizsgálatok végül kiderítették, hogy a teherautót valóban szakszerűtlenül alakították át – a járművet eredetileg hálófülke nélkül gyártották.
Az utazás folytatását megtiltották, és csak akkor engedélyezik, ha a hibákat kijavították. A sofőrt és a vállalatot egyaránt feljelentették, és letétet kellett befizetniük.

trans.info