Menü

Blog

Iparági hírek

Ők lesznek az elektromos autó forradalmának vesztesei

Az elektromos autók forradalmasítják az emberek életét és mindennapjait. Segítenek abban is, hogy környezettudatosabban éljünk, cselekedjünk. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik a benzines, vagy dízelautók szerelésével foglalkoznak, vagy azokról, akik az olajiparban dolgoznak. Komoly változások jöhetnek a világban a következő néhány évtizedben. Egyre több ország szeretne nagy mennyiségű zöld energiát használni és éppen ezért egyre jobban kiszorulnak majd a benzines és dízel autók, valamint csökkenni fog a fosszilis energiák, így például a kőolaj jelentősége. A világ egy több országában döntöttek úgy, hogy belátható időn belül kitiltják a hagyományos autókat a városokból és ezzel teret nyitnak az elektromos autók gyors elterjedésének. A CNBC szerint 2050-re a világ összes járművének már a fele elektromos meghajtású lesz. A legnagyobb vesztesek pedig a mostani hagyományos autóipar szereplői lesznek. Az e-kocsik többségében mindössze 20 olyan elem van, ami elromolhat, ellentétben egy hagyományos autóval, amelyben több mint 2000 ilyen alkatrész található. Vagyis ez azt jelenti, hogy egyre kevesebbet kell majd szervízbe járni, így akik eddig autószerelésből éltek, vagy éppen az alkatrészek eladásából, gyártásából, azok gyorsan meg fogják tapasztalni, mit is jelent a munkájuk utáni kereslet csökkenés. Az e-autókat sokkal egyszerűbb megtervezni és összerakni, ezért sokkal kevesebb ember munkájára lehet szükség a gyártási folyamatok során. Mindemellett pedig az autógyárak egyre inkább átállnak a teljesen robotizált gyártásra. Feltételezések szerint a tulajdonosok sokkal tovább fogják tudni használni az elektromos gépkocsijukat, mint a hagyományost, vagyis jóval kevesebb autót fognak venni. Az olajiparban is komoly változások jöhetnek majd, hiszen az egész ágazat bevételének 20 százalékát az üzemanyagpiac adja. Előrejelzések szerint az olaj értékesítése 2035-ig 15 százalékkal fog csökkenni. Ennek egyik oka, hogy 2025-től több ország is betiltja a benzines és a dízeles járművek értékesítését.

Forrás: Camion & Truck

Címkék: