Menü

Blog

Érdekességek

Megválasztották a legjobb európai DAF szerelőt

A 2018-as Év Európai DAF Szerelője verseny különféle feladatokból és tesztekből álló európai döntőjét a DAF Trucks eindhoveni központjában rendezték meg. A díjat Marin Pavicic (33) nyerte, és Johan Drenth, a DAF Trucks N.V. after sales igazgatója adta át. Év Európai DAF Szerelője A DAF márkaszervizek Európa-szerte benevezhetik szerelőiket az Év Európai DAF Szerelője versenyre. Ez két részből áll. Az első évben a jelentkezők a nemzeti bajnoki címért versengenek minden egyes országban. A következő évben az egyes országok győztesei mérkőznek meg egymással az európai döntőn. „A DAF az Év Európai Szerelője verseny megrendezésével a márkaszervizekben dolgozó profi szerelők fontosságát szeretné kihangsúlyozni” – mondta Johan Drenth. „Ez elsősorban a szakmájuk elismerése. A korszerű tehergépkocsik fejlett műszaki színvonalú járművek, amelyek szervizeléséhez széles körű és mélyreható műszaki szaktudás szükséges. Ráadásul a műhelyben a szerelő a DAF márkakereskedő névjegye, aki fontos szerepet játszik az ügyfélelégedettség terén. Ez az egész a legapróbb részletekbe menően minőségi szolgáltatásnyújtásról szól.” „Minden nap egy kihívás” Marin Pavicic 15 éve dolgozik a Walter Aichwalder márkaszervizben Klagenfurtban. Gyakornokként kezdte, majd a ranglétrát végigjárva ma már szervizvezetői pozíciót tölt be. Marint teljesen meglepte a győzelme. „Ez egy leírhatatlan érzés” – mondta. „A feladatok és a tesztek nagyon bonyolultak voltak, ezért meglehetősen feszült voltam. Nagyon büszke vagyok, hogy megnyertem a díjat!”

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Hungarokamion