Menü

Blog

Iparági hírek

Megdöbbentek a fuvarozók, hogy a teherautók hazatérési szabálya a pótkocsikra is vonatkozik

A tehergépjárművek 8 hetes kötelező hazatérésére vonatkozó szabályozást 2020 nyarán fogadta el az Európai Parlament a Mobilitási Csomag legfrissebb szabályainak részeként, de csak 2022 februárjában lépett hatályba.

A fuvarozónak „a járműállományának tevékenységét úgy kell megszerveznie, hogy a vállalkozás rendelkezésére álló, nemzetközi fuvarozásra használt járművek az elindulást követően nyolc héten belül visszatérjenek az adott tagállam egyik működési központjába”, olvasható az 1071/2009/EK 5 cikkében.

Június elején a spanyol Fenadsimer közúti árufuvarozási szövetség kiszivárogtatott egy uniós magyarázatot a rendelettel kapcsolatban, amely választ adott a fuvarozók által a témával kapcsolatban feltett számos kérdés közül néhányra. Azóta a Kérdések és Válaszok oldalt az Európai Bizottság hivatalosan is közzétette – a dokumentum egyelőre sajnos csak angolul érhető el, de az EU megkeresésünkre azt válaszolta, hogy “hamarosan” magyarul is olvashatjuk.

Az útmutató azzal kezdődik, hogy elmagyarázza, mely járművek tartoznak a szabály hatálya alá, és ez az a bekezdés, amely meglepte a holland szövetséget.

„Ez a szabály azokra a gépjárművekre vagy járműszerelvényekre vonatkozik, amelyeket bér vagy ellenszolgáltatás fejében végzett nemzetközi árufuvarozásra használnak, és elhagyják a regisztráció szerinti tagállamot. Ami a pótkocsikat vagy félpótkocsikat illeti, ez a szabály abban az esetben vonatkozik rájuk, ha azok az 1071/EK rendelet 5. cikkének e) és g) pontja értelmében a közúti fuvarozók rendelkezésére állnak, és mint ilyeneket bejegyezték vagy forgalomba hozzák, és felhasználásra engedélyezettek a vállalkozás székhelye szerinti tagállam jogszabályaival összhangban […]”.

A magyarázatot kommentálva a TLN szóvivője azt mondta:

„A pótkocsikon és a félpótkocsikon nyilvánvalóan nincs tachográf, így nem világos, hogyan tudják ezt betartatni a tagállamok.”

A TLN azt is sérelmezi, hogy a mobilitási csomagra vonatkozó korábbi EB Kérdések és Válaszok magyarázattal ellentétben ezúttal nem került sor konzultációra az európai partnerekkel, például az IRU-val és az ETF-fel – bár tény, hogy az EB lehetőséget ad arra, hogy június végéig véleményezzék a dokumentumot.

TLN: az ellenőrzés hatékonysága is kérdéses

A TLN aggódik a szabályozás ellenőrzése miatt is. Bármely uniós ország ellenőrizheti a szabályozás megsértését, de szankciót csak az az ország szabhat ki bírságot, ahol a céget bejegyezték, írja a TLN. A hazatérési kötelezettség ugyanis része a tényleges regisztrációs kötelezettség kritériumainak – magyarázza a szervezet.

Ha a regisztrációs feltételek nem (vagy nem teljesen) teljesülnek, az engedély visszavonható.

„Így nagy különbségek keletkezhetnek az EU-tagállamok között, mert egyes országok dönthetnek úgy, hogy nem helyezik előtérbe a hazatérési kötelezettség érvényesítését. Mindegy, hogy egy ország támogatja az intézkedést vagy ellene van, a szabály hatékonysága a megfelelő ellenőrzésen áll vagy bukik” – mondja a TLN.

 

Forrás: trans.info

Címkék:
jogszabályok