Kamionsport hírek - az ország legjobb sofőrje
Minden évben megrendezésre került az ország legjobb sofőrje címért járó verseny, amely a kamionsport egyik legnagyobb csatája hazánkban. Rengeteg sofőr küzdött az elismerésért, amelyet a verseny után a nyertes kapott!
2016-ban is eljött a nap, amikor a tehergépjármű sofőrök összemérték tudásukat, az "5 tengelyen - biztos kézzel" versenyre augusztus 14-ig volt lehetőség jelentkezni, amely időpont után megtartották az első selejtezőket is. A döntőre október elején került sor, amikor is kiderült, ki a legjobb.
A NiT Hungary és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság által rendezett kamionos ügyességi verseny célja, hogy lehetőséget teremtsen a kamionsofőrök mindennapi tudásának elismerése. Fontos számukra az is, hogy így járuljanak hozzá a szakma presztízsének növeléséhez, ezzel is megteremtve egy vonzó légkört a fiatal sofőrök számára.
Előre tudni lehetett, hogy a megmérettetésnek négy elődöntője lesz, amelybe 40 szerencsés kamionsofőr kerülhetett be a több, mint 300 versenyző közül. A döntőt október elején tartották a zsámbéki Drivingcamp vezetéstechnikai pályán. A szervezők kiválasztottak 5 olyan versenyzőt is, akik betölthették volna a helyeket, ha valaki igazoltam lemondta volna a kihívást.
A küzdelem négy elődöntőjére a 2016. szeptember 10-11-i, illetve 17-18-i hétvégéken, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. bicskei központi telephelyén került sor. A döntőbe az elődöntők négy első helyezettje, illetve az összesített eredmények szerint a további hat legjobb eredményt elérő versenyző – összesen 10 fő – került be.
A döntőben résztvevőkre komplex fuvarba indulási feladat, valamint egy kilenc tételből álló vezetéstechnikai és vészhelyzet-elhárítási feladatsor várt. Végül a versenyzőknek egy szimulált baleseti helyszínen kellett bizonyítaniuk elsősegély-nyújtási felkészültségüket. Ezek alapján került ki a győztes!
[caption id="attachment_561" align="aligncenter" width="800"] Kép forrása: https://goo.gl/D8ra1j[/caption]A dobogó legfelső fokára Könczöl András kerülhetett, aki a maximális 33 000 pontból 21 500 pontot zsebelt be a verseny során. Ő 2013-ban egyszer már megnyerte a vetélkedőt, ezért már másodjára viselheti a Best Truck Driver Hungary címet. Nem utolsó sorban pedig, visszatérőként teheti el a cím viselésével járó 1 millió forintot. A második helyezett Kövesárki Kálmán lett, a harmadik pozíciót pedig a rutinos döntősnek számító Engárt Mihály szerezte meg.
Az aranyérmes munkáltatója emléktárgyat vihetett haza, mely hirdeti, hogy nála dolgozik az ország legjobb kamionsofőrje. A második 100, míg a harmadik helyezett 50 ezer forint pénzjutalomban részesült.
Cégünkről, amely az elődöntők helyszínét adta, további információt a Rólunk menüpont alatt kaphatsz!