Menü

Blog

Iparági hírek Kamion versenyzés

Kamionos vagy? Akkor ezt imádni fogod! Az első magyar női kamionversenyző!

Első magyar nőként próbálhatta ki tudását a gyorsasági kamionversenyzésben Vogel Adrienn, aki szívesen indulna a szakág Európa-bajnoki sorozatában, első tapasztalatait pedig Ázsiában, a kínai bajnokságban szerezte meg. A 34 éves pilóta 2012 óta számos kategóriában állt már rajthoz, az idén a Kia Picanto kupában versenyez a magyar SunAqua Racing Team színeiben.

Forrás: www.lokál.hu

Vogel a gyorsasági kamion Eb-n szereplő cseh Buggyra csapattól tesztlehetőséget kapott július közepén Szlovákiában, majd az istálló két Eb-pilótájával, Adam Lackóval és David Vrseckyvel együtt Kínába utazott, ahol Sanghajban a kínai bajnokságban versenyezhetett az egyik ottani gyártó kamionjával.

"Döbbenetes élmény volt, nagyon sok volt a néző, hét helyi televíziós társaság közvetített a versenyhétvégéről és mind a hét kínai teherautógyár indított kamionokat"

- számolt be az MTI-nek Vogel Adrienn, aki a 18 fős mezőnyben az első futamon 12. lett, a második versenyen műszaki hiba miatt már nem tudott részt venni.

Forrás: formula.hu

"Valódi sztárként kezeltek a helyiek, egy kicsit meg is lepődtem ezen. Az aláírások osztogatásánál például 45 perc után be kellett mennem hűsölni, mert a 40 fokos melegben nem volt kellemes kint ülni, pedig még akkor is hosszasan kígyózott a sor az asztalunk előtt"

- mondta a pilóta. Arról is beszélt, hogy Kínában az Eb-hez képest még "gyerekcipőben" jár a gyorsasági kamionsport, a versenygépeket javarészt az utcai járművekből építik át, lóerőben gyengébbek, ugyanakkor nehezebbek, mint a kontinensbajnokságban szereplő, külön erre a célra épített gépek.

"Az ottani versenykamionokat tulajdonképpen még a futamok közötti időben is fejlesztik, mi az európai sorozatban gyűjtött tapasztalatunkkal sokat tudtunk és tudunk segíteni nekik"

- nyilatkozta Vogel Adrienn, aki a későbbiekben szívesen indulna majd az Európa-bajnoki sorozatban is.

Forrás: formula.hu

"Szeptemberben lesz megint egy verseny Kínában, októberben pedig tervben van egy újabb teszt az Eb-kamionnal, aztán meglátjuk, hogyan alakul a jövő"

- mondta a pilóta, aki biztos abban, hogy a Kia Picanto kupában befejezi a mostani szezont, s mivel a tapasztalatszerzés szempontjából jó sorozatnak tartja azt, valószínűleg jövőre is teljesít ott egy idényt.

Forrás: MTI

Címkék: