Menü

Blog

Iparági hírek

Javítanák a a magyar fuvarozók versenyképességét

Összefogott a két nagy hazai fuvarozói érdekképviselet annak érdekében, hogy javítsák a hazai fuvarozók helyzetét, amelyre bizony szükség is van. 16 pontos intézkedéscsomagot nyújtott át a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a hazai közúti áru- és személyszállító vállalkozások versenyképességének javítására az illetékes szaktárcának. Az MKFE szerint, bár az elmúlt években több olyan jogszabály született idehaza, mely ezt a célt szolgálta, azonban ezek pozitív hatásait felülírták az egyes uniós tagállamok által hozott rendelkezések. Szintén égető problémát jelent a sofőrhiány, valamint a harmadik országból érkező, illegálisan dolgozó sofőrök jelenléte, emellett a magyar vállalkozásoknak a drasztikusan emelkedő költségek is nagy terhet jelentenek. Az MKFE elnöke, Szabó György reményét fejezte ki, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a szakmai érdekképviseletek között megkezdődhet az egyeztetés a jövő évre bejelentett útdíjemelésről is. Számítások szerint a díjemelés átlagos futásteljesítménynél mintegy 3,5-4 százalékkal növeli a hazai útdíjköltségeket egy hazai vállalkozás esetében. Történelmi jelentőségű tény, hogy az ágazatot érintő problémák kapcsán a két rivális szervezet, az MKFE, valamint a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) is együttműködésre lépett. “A túlélésünkhöz két dolog kell. Az egyik egy megbízható, szilárd és együttműködő közösség, ennek a keretét adja az MKFE a NiT és minden velünk együtt gondolkodó szakmai szervezet” – hívta fel a figyelmet Szabó György. Hozzátette: a másik pedig egy, a kölcsönös érdekeket megértő, azokat tisztelő jogalkotó. A Versenyképesség 2.0 elnevezésű intézkedéscsomagról az ITM vezetője, Palkovics László azt mondta, hogy megvizsgálják a javaslatokat. Ezt követően megkezdődhet a szakmai konzultáció, valamint a munkacsoportok felállítása.

vezess.hu

Címkék:
nit hungary, mkfe