Menü

Blog

Praktikus tanácsok vezetéshez Praktikus tanácsok gépjármű fenntartáshoz Vezetés, utazás, hosszú utak megtétele

Járműkövetés a legkorszerűbb eszközökkel

Napjainkban már számos korszerű megoldás létezik a járműkövetésre. Egy nagyobb flotta esetében ez ráadásul nélkülözhetetlen. Ma már a gépjárműbe szerelt telematikai eszköz a GPS műholdak segítségével határozza meg a gépjármű pozícióját, majd különböző telekommunikációs csatornán keresztül eljuttatja azt, illetve más egyéb a gépjármű működésével kapcsolatos információt az adatgyűjtő szerverhez. Ezeket az adatokat a fuvarozó cégek és a gépjárművezetők, webes statisztikai és valós idejű szoftveren keresztül elemezhetik. A piacon több cég is erre specializálódva finomhangolja folyamatosan a járműkövetési technológiákat, érdekes az is, hogy ezek többnyire teljesen személyre szabhatóak. Egy adott kamionos vagy fuvarozócég igényeit, flottáját, szerelvényszámát figyelembe véve egységes és egyedi lehetőségek állnak rendelkezésre. Ez azért is rendkívüli mert így a gépjárművezető lényegesen nagyobb biztonságban van, hiszen a műholdas helymeghatározó rendszereknek köszönhetően, a központokból pontosan követhető a szállítmány útja és a sofőrök helyzete. Névtelen terv Biztonság, kontroll, pontos információk A járművek követésén túl azok állapotát és a velük kapcsolatban bekövetkezett eseményeket is mérni lehet. Hányszor billent a dömper? Mennyi ideig megy a szivattyú? Csökken vagy nő a nyomás? Megváltozott a raktér hőmérséklete? Csökkent a rakomány súlya? Mind meghatározó elemek és események egy szállító, szolgáltató, kivitelező cég szempontjából. Az iparági átlagok és a mért valós események ismeretében kiszűrhetőek az eltérések, felderíthetőek azok az események melyek a hatékonyság ellen dolgoznak és hatalmas rejtett költségeket generálnak. Az ügyfél által meghatározott feltételek teljesülésének esetére (ajtónyitás, területelhagyás, hőmérséklet túllépés), vizuális és hangalapú riasztás is beállítható, mely az adott eseményre való azonnali reagálást tesz lehetővé. Az állapotinformációk segítenek továbbá egyéb biztonsági funkciók ellátásában, mint például egy hűtőkocsival történő szállítmányozás esetében ma már követelmény a raktér hőmérsékletének mérése és nyilvántartása. A nagytestvérrel a fejünk felett A beiktatott állomások, és a megtett út, az útvonalfunkciók segítségével percre pontosan mérhetővé vállnak. Mikor indult el a jármű, mikor érkezett az állásponthoz, mennyi ideig tartózkodott ott és hány kilométert tett meg az indulástól? Mindez lehetővé teszi az egyes sofőrök munkavégzés hatékonyságának ellenőrzését. Mennyi időt töltött vezetéssel, a meghatározott útvonalon haladt-e, illetve rávilágít az esetleges letérések okaira. Ellenőrizheti a tankolásokat, és könnyen kiszűrhetők akár a sebességtúllépések is. Egy meghatározott útvonaltól való letérés, egy adott terület elhagyása vagy területre érkezés azonnal észlelhető. A járművek mozgását online követheti a gépjárművezető főnöksége, méghozzá valós időben. Az útvonal azonosítását és a nyomon követést elektronikus térkép segíti. Egyéni elképzelések alapján pedig már beállíthatóak különböző események, melyek bekövetkezését a rendszer azonnal jelzi. A térképen megjeleníthető a járművek pillanatnyi pozíciója, haladási iránya, korábbi útvonalai, megállásai. A térképek mellett a felhasználókat számos táblázat, grafikon és statisztika segíti a járművekről érkező adatok naprakész elemzésében, akár múltra visszamenőleg is. Az újdonságokat követve Ahogy arról már korábban beszámoltunk, idén január elsejétől az összes, Ausztriába belépő, ott árut vagy utast felvevő és letevő jármű vezetőjét előre be kell jelenteni az osztrák hatóságoknak, akiknek ezek után meg kell fizetniük a járművezetőknek az osztrák minimálbért. A mulasztás ára több tízezer eurós büntetés lehet. Németország, Franciaország, Olaszország után ugyanis Ausztria is belépett azon országok közé, ahol a helyi minimálbér kifizetésére kötelezik a külföldi fuvarozó vállalkozásokat. A gépkocsivezetőt még az előtt be kell jelenteni, hogy a jármű belépne az ország területére. A bejelentést napra pontosan kell megtenni. Hosszabb időszakot általánosságban nem lehet megadni. Csak a ténylegesen Ausztriában töltött időt kell bejelenteni, ugyanis a bejelentésben szereplő napokra ellenőrizhetik a helyi bér megadását. Január elsejétől az Ausztriába belépő gépkocsivezetőknek kategóriától függően 1500 euró körüli munkabért kell igazolniuk. A WebEye rendszerében például összesítve, egyértelműen láthatja a vezető, járművei tachográfjából származó adatait úgy, mint, az adott országba történő határ be- és kilépés pontos idejét és helyét, a külföldön megtett út hosszát és idejét, az adott országban tartózkodás teljes idejét. Egyszerűen ellenőrizhetők a járművek tachográfjából érkező adatok, a szolgáltatást megrendelő kamionos cég által tetszőlegesen megadott időszakokra lebontva. Így rendszerezve követhetőek az egyes országokban való teljes tartózkodás idő, valamint a vezetési- és egyéb munkával töltött idő is. A rendszer automatikusan megmutatja a fizetendő napidíjat is, így ezzel sem kell a vezetőknek, logisztikusoknak foglalkozniuk. Innovatív járműkövetők a piacon Számos cég foglalkozik már autó-biztonságtechnikai és járműkövetés technológiával, azonban mindig érdemes utána nézni, hogy kik azok, akik kifejezetten a mi vállalkozásunkat érintő flotta igényeit elégítik ki. Vannak ugyanis olyan vállalkozások, akik bizonyos össztömeg feletti gépjármű park járműkövetésével nem foglalkoznak. Azonban az mégis elmondható, hogy több nagy múltú kamionos és kistehergépjárműre szakosodott járműkövetési specialista cég van már, akik minden igényt kielégítenek a témában.