×

Cookie beállítás

Menü
×

Cookie beállítás

Menü

Blog

Praktikus tanácsok vezetéshez Érdekességek

Itt a tavasz, figyeljünk kiemelten a (vad)állatokra

Tavasszal beindul az állatok vonulása is, téli pihenőhelyükről a tavaszi párzó vagy táplálkozó területekre vonulnak a kisebb és a nagyob vadak is. A kicsikben mi okozhatunk kárt, a nagyok pedig akár bennünk is, de a közeli találkozás biztosan egyik félnek sem okoz kellemes pillanatokat.

Aki vezet az tudja, hogy milyen gyakran látni az úton elgázolt vagy éppen az út szélére kihúzott tetemeket. Szomorú és egyben borzasztó káros dolog ez, főleg így tavasszal, amikor gyakran az anyaállatok vagy éppen kölykeik kerülnek veszélybe. Nagyon kérünk mindenkit, mindegy, hogy tehergépjárművel vagy személyautóval közlekedik, hogy fokozottan figyeljen oda, és ahol a közúti táblák jelzik, lassabban haladjon. Mindenki élete a tét!

Segítségképp itt egy lista arról, hogy az egyes autópályák és gyorsforgalmi utak esetében kik az illetékesek, ha egyebek mellett vad vagy más állat veszélyezteti a forgalmat:

M0
déli szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – az M1-es és a 4. sz. főút között: +36-1/819-9583

keleti szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – a 4. és 11. sz. főút között: +36-1/819-9578

M1
bicskei szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 12–67 km: +36-1/819-9682

komáromi szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 67–129 km: +36-1/819-9689

lébényi szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 129–172 km: +36-1/819-9012

M2 – az M0-ás keleti szakaszhoz tartozik: +36-1/819-9578

M3
gödöllői szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 10–70 km: +36-1/819-9571

káli szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 70–130 km: +36-1/819-9567

emődi szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 130–180 km: +36-1/819-9557

hajdúnánási szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 180–236 km: +36-1/819-9255

ófehértói szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 236–280 km: +36-1/819-9327

M5
A-way Kft. – 17–174 km: +36-29/372-951

M6
Duna-Intertoll ZRt. – 22–76 km: +36-25/516-320

M6 Tolna Üzemeltető Kft. – 76–141 km: +36-74/887-660

Autópálya Üzemeltető Zrt. – 141–191 km: +36-74/591-430

M7
martonvásári szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 8–60 km: +36-1/819-9609

balatonvilágosi szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 60–120 km: +36-1/819-9619

fonyódi szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 120–183 km: +36-1/819-9649

eszteregnye szakasz (Magyar Közút Nonprofit Zrt.) – 183–234 km: +36-1/819 9669

M8
a fehérvári mérnökséghez tartozik (Magyar Közút Nonprofit Zrt.): +36-1/819-9400

M30–M3 emődi szakasz
(Magyar Közút Nonprofit Zrt.): +36-1/819-9557

M35
hajdúböszörményi mérnökség (Magyar Közút Nonprofit Zrt.): +36-1/819-9299

M43
makói mérnökség (Magyar Közút Nonprofit Zrt.): +36-1/819-9024

M60
Mecsek Autópálya üzemeltető Zrt.: +36-74/591-430

M70–M7 eszteregnye szakasz
+36-1/819-9669

M85
csornai mérnökség (Magyar Közút Nonprofit Zrt.): +36-96/819-781

M86
szombathelyi mérnökség (Magyar Közút Nonprofit Zrt.): +36-1/819-9510
Hasznosnak találtad a bejegyzést? Oszd meg másokkal is!