Menü

Blog

Iparági hírek

ITM: egységesen lépnek fel a fuvarozási piacot torzító szabályozást ellenző tagállamok

Továbbra is egységesen lépnek fel az uniós fuvarozási piacot torzító szabályozási terveket ellenző tagállamok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt követően, hogy Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár bolgár, lengyel, lett, litván és román kollégáival közösen tárgyalt az Európai Parlament új képviselőivel és a soros elnökségét betöltő Finnország közlekedési miniszterével az első Mobilitási csomagról szerdán Brüsszelben. A hat kelet- és közép-európai tagállam álláspontja szerint a közúti fuvarozói szektor kiegyensúlyozott, tisztességes és hosszú távon végrehajtható szabályozást érdemel, amely nem gyengíti, hanem erősíti az ágazatot, és általa az európai gazdaságot – írták a közleményben. Kiemelték, az első Mobilitási csomag jogalkotási javaslatának eredeti célja a járművezetők érdekeinek védelme, szociális feltételeinek, munkakörülményeinek javítása. A szabályozási kezdeményezés azonban nem kezeli megfelelően, nem oldja meg a létező problémákat, ezzel szemben messze túlmutatva a szociális célokon, az egységes uniós piac és a nemzeti piacok működését korlátozó, protekcionista intézkedéseket tartalmaz. A közlemény szerint a tervezett drasztikus intézkedések túlzott adminisztrációs többletteherrel sújtják az ágazat vállalkozásait. A szigorú és részben teljesíthetetlen követelmények végső soron a járművezetőkre vonatkozó alapvető szociális szabályokat figyelmen kívül hagyó harmadik országbeli fuvarozókat hozzák előnyös helyzetbe. A javaslat jelenlegi formájában várhatóan csökkentené az Európai Unión belüli növekedést és a nemzetközi szállítási műveletek emelkedő költségei miatt a határokon átnyúló kereskedelmet is – áll a közleményben. Az egységes piac gyengítése hátrányosan érinti az Európai Unió általános gazdasági helyzetét és a foglalkoztatást. Több tervezett előírás nemcsak a gazdaságossági és költséghatékonysági elvekkel, hanem a klímapolitikai célokkal is összeegyeztethetetlen. Így például a járművek rendszeres kötelező hazatérése a székhely szerinti tagállamba sok esetben üres kamionoknak a környezetet feleslegesen terhelő mozgatásával járhat – írta a minisztérium. Az ITM tájékoztatása szerint Mosóczi László elmondta: a magyar kormány számára kiemelten fontos a fuvarozói szektor megvédése, mivel az ágazat 6,5 százalékkal járul hozzá Magyarország GDP-jéhez. Magyarországon a nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásokat nyújtó közúti fuvarozók 95 százaléka kis- és középvállalkozás, őket a megszorítások és az adminisztratív terhek növelése aránytalanul sújthatja. A jogszabálytervezetekről született tanácsi és parlamenti első olvasatos álláspontok számos ellentmondást tartalmaznak és megosztottságot teremtettek a tagállamok között. A javaslatokat a tanácson belül a tagállamok közel egyharmada, az Európai Parlamentben pedig jelentős számú európai parlamenti képviselő nem támogatta. Az Európai Parlament első olvasatos álláspontját anélkül fogadta el, hogy megfelelő időt biztosított volna az elemzéshez – olvasható az ITM közleményben. A kelet- és közép-európai tagállamok szakterületi vezetői arra kérték a soros elnökséget adó Finnország szakminiszterét és a meghatározó frakciók képviselőit, hogy kiegyensúlyozott megállapodásra törekedjenek. A tervezett szabályozást kezdetektől ellenző tagállamok igazságos megoldást szorgalmaznak az európai közúti közlekedési szektorban, amely a fuvarozók valós igényeihez igazodik, és nem korlátozza a gazdasági versenyképességet – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Hungarokamion