Menü

Blog

Iparági hírek

Így spórolnának pénzt a közúti fuvarozóknak

Sokat nyerhetnek a közúti fuvarozók az Európai Bizottság döntésének köszönhetően. Az egyetlen gond az, hogy még nagyon sokat kell várni rá. Fontos mérföldkőhöz érkezett a fuvarozási ágazat, az Európai Bizottság ugyanis elfogadta az elektronikus áruszállítási információk (eTFI) kezelésével kapcsolatos szabályozást. Ennek egyik legfontosabb előnye, hogy jogi értelemben egységes keretet biztosít a közúti, a vasúti, a vízi, valamint légi fuvarozók számára a bűnügyi hatóságokkal megosztandó információkkal kapcsolatban. Ez egy fontos lépés, ami számtalan előnnyel járhat a közúti teherszállítás szereplőinek az Európai Unióban – közölte a Nemzetközi Közúti Szállítók Egyesülete (IRU). Jelen pillanatban többféle IT-megoldást használnak az áruk szállításával kapcsolatos információk cseréjére. Ezek a fejlesztések azonban gyakran összeférhetetlenek egymással, ami azt eredményezi, hogy a sofőrök inkább a papíralapú dokumentumokat preferálják, ami költséges és időigényes megoldást jelent. Ennek a problémának a megszüntetésére született meg az eTFI, amely lényegében sztenderdizálni fogja az elektronikus információk felhasználását, ennek eredményeképpen pedig egyre több fuvarozó térhet át a digitális megoldásokra. További előnye, hogy segítségével jelentős mértékben csökkenthetők az ellenőrzések során keletkező várakozási idők. “Ez a szabályozás csak a kezdete lehet egy további digitalizációnak az áruszállítás terén, ugyanis szükség van az eCMR, vagyis az elektronikus fuvarlevéllel kapcsolatos előírások EU-tagállamok által történő ratifikálására is” – hívta fel a figyelmet Raluca Marian, az IRU Európai Unió állandó delegációjának vezetője. Az Európai Bizottság úgy számol, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és a digitális platform használatával a fuvarozók a következő 20 évben akár 27 milliárd eurót is megtakaríthatnak. Figyelembe véve, hogy idén az áruszállítási ágazat közel 64 milliárd eurós veszteséget kénytelen elkönyvelni, ez a megtakarítás akár jelentősnek is tekinthető. Az eTFI technikai paramétereinek kidolgozásáért az Európai Bizottság felel, amelynek 2022-ig van ideje ezen a téren. Ezt követően a tagállamoknak 30 hónap fog rendelkezésre állni saját informatikai rendszereinek felkészítésére a zökkenőmentes átállás érdekében. 2024 augusztusától pedig a fuvarozók már használhatják az áruk szállításával kapcsolatos információk cseréjére létrehozott uniformizált, digitális platformot.

Vezess.hu

Címkék:
iparági hír