Menü

Blog

Iparági hírek

„Ha megtiltanák a járművezetőknek a rakodást, csökkenne a sofőrhiány”, véli a szövetség

A Spanyol Árufuvarozási Szövetség (La Confederación Española de Transporte de Mercancías - CETM) azt követeli a kormánytól és az autonóm közösségektől, hogy tegyenek lépéseket a járművezetők hiányának megszüntetésére. A két legfontosabb lépés az lenne, hogy támogatssák a járművezetők képzését, és iktassák törvénybe, hogy a járművezeztőknek nem szabad be- és kirakodni. Ha ezeket megtennék, csökkenne a sofőrhiány a szervezet szerint.
A CETM a Nemzetközi Közlekedési Szervezet (IRU) felmérésének következtetésére hivatkozik, amely szerint a képzettség hiánya az egyik fő oka a sofőrhiánynak. A szövetség ezért szükségesnek tartja a gépjárművezető -képzésbe való befektetést, mivel a tanfolyamok teljes vagy részleges finanszírozása hozzáférhetőbbé tenné a szakmát.
Castilla y León autonóm területe már elindított egy kísérleti projektet az ágazat foglalkoztathatóságának előmozdítására, a C és C + E engedélyek költségeinek akár 75% -át is vissza lehet igényelni.
„Ez a modell követendő példa lehet Spanyolország többi részén, mivel kétségtelenül elősegítené a fiatalok és a szakma iránt érdeklődők behálózását, akik számára nehézséget jelent a képzés kifizetése” – hangsúlyozza a CETM.
A szövetség felhívja a figyelmet a szakma egy másik aspektusára, amelyen változtatni kell; a be- és kirakodás kérdése. A CETM úgy véli, ha megtiltják, hogy a járművezetők részt vegyenek a rakodásban, az nagyban segítene a sofőrhiány csökkentésén.
Sürgető, hogy mind a központi kormány, mind a regionális kormányzat megoldásokat keressen a közúti áruszállításra, mivel az ágazat létfontosságú a lakosság ellátása és a gazdaság működése szempontjából. Ha a sofőrhiány tovább nő, a következmények pusztítóak lehetnek” – hangsúlyozta a CETM.

trans.info