Menü

Blog

Iparági hírek

Freightliner újítás

Forradalmi megoldásokkal állt elő az amerikai Freightliner vállalat, hiszen olyan újításokat eszközölt egyik csúcsmodelljén, amelyektől eláll majd a szavunk.

A Daimler szárnyai alá tartozó gyártó a Cascadia modelljét dolgozta át annak érdekében, hogy minimalizálja a fenntartási költségeket. A tehergépkocsi sokkal áramvonalasabb lett, illetve lényegesen hatékonyabb erőforrásokkal dolgozik az új rendszer. Fontos megemlíteni még azt is, hogy az módosításoknak köszönhetően állandó internetkapcsolat is rendelhető majd a teherautókhoz.

A kamion kocsirészének karbantartásában és kezelésében nagy szerepet kap az a bizonyos kiegészítő szett, amely segítségül szolgál a sofőr számára. A rendszer folyamatosan monitorozza a jármű állapotát, és még a meghibásodás előtt képes jelezni, ha az alkatrészek elváltozásait észleli. Ezzel a rendszerrel a vezető akár megakadályozhatja az esetleges lerobbanást azzal, hogy betér egy szervizbe útközben, illetve akár azonnal tud alkatrészt is rendelni vagy időpontot foglalni a legközelebb eső műhelybe. Időspórolás tekintetében nagyon hasznos a rendszer, hiszen a javítási idő minimalizálását követően a teherautó így alig esik ki a munkából.

Azáltal, hogy állandó internetkapcsolat található a vezetőfülkében, a motor vagy a váltó vezérlése bármikor módosítható, akár a szervizből is, így még csak arra sincs szükség, hogy parkoló helyzetben legyen a teherautó.

A Daimler rendszere azonban nem csak a műszaki hibákat monitorozza, hanem a sofőr vétségeit is, így nagy odafigyelést igényel a kezelése.

A Detroit Diesel komponensei kerültek a teherautóba, a DD15 és DD13-as motorok 350 és 600 LE közötti teljesítménnyel rendelkeznek, az erőátvitelhez pedig a DT12-es automatizált váltó segíti hozzá a járművet.

Igaz, hogy a Freightliner cég amerikai érdekeltségű, mégis úgy gondoljuk, hogy ezek az átalakítások hatással lehetnek a hazai tehergépjárműpiacra is.

Cégünkről a Rólunk menüpont alatt tájékozódhatsz!