Menü

Blog

Iparági hírek

Európában 8,6 millió négyzetméter új raktárra van szükség az e-kereskedelem miatt

2025-ig az európai futárcégeknek további 8,6 millió négyzetméternyi raktárfelületre lesz szüksége, hogy eleget tudjanak tenni az internetes kereskedelem hajtotta keresletnek – derül ki a visszáru-logisztikával foglalkozó jelentésből, amelyet a Savills tanácsadó cég készített el.
A a futárszolgáltatás-szegmens becsült szükségleteit tükröző lista komoly hatást kelt. Összehasonlítva a teljes lengyelországi raktárfelület, amely az egyik legnagyobb logisztikai piac Európában 20 millió négyzetméter fölött van. Azaz több, mint a fél lengyel raktárkapacitásra a következő években csak a futárcégekre esne.
A Savills a kutatásaiban az Effigy Consulting adataira hivatkozik, amelyek szerint 2019-ben Európa területén 12,3 milliárd küldeményt kézbesítettek. Igaz, még nincsenek összeurópai adatok 2020-ra, de a Savills az elemzését a küldemények évközi emelkedésére alapozta az elmúlt évek Nagy-Britanniájában.
Az OFCOM brit szabályozási hivatal azt közölte, hogy csak Nagy-Britanniában 2020-ban több, mint 2,8 milliárd küldeményt kézbesítettek. Az évközi küldeményszám-növekedés Nagy-Britanniában az elmúlt négy évben 9,1%-t tesz ki.
A jelentés szerint kb. 1,7 millió négyzetmétert kell az említett szükséges raktárfelületből a futárcégek visszárujának raktározásására és kezelésére szánni. A Savills ugyanis úgy becsül, hogy az online megvásárolt termékek kb. 20%-t fogják visszaküldeni.
Megint csak a brit példánál maradva a Savills úgy számolja, hogy minden millió küldemény futárcég általi kézbesítése kb. 100 négyzetméternyi raktárfelület iránti igényt generál. Nagy-Britanniában a kereslet az új raktárfelületek iránt 2020-ban a teljes kereslet 6%-t tette ki, az egy évvel korábbi 3%-kal szemben.
A lengyelországi adatok is igazolják ezt a trendet. A Cushman & Wakefield tanácsadó cég szerint a kereslet a raktárpiacon rekordszintet, majdnem 5 millió négyzetmétert ért el. Ez 24%-os évközi növekesét jelent. A teljesen az e-commerce szektorban működő cégek a teljes kereslet kb. 10%-áért felelősek. Viszont figyelembe véve a több csatornás értékesítést kínáló cégeket úgy becsülik, hogy az e-commerce összesen akár a kereslet egyharmadát is generálhatja.
Sőt, Lengyelországban megfigyelhető a raktárfelületek dinamikus növekedése. 2020. végére több, mint 2 millió négyzetméter állt építés alatt, kb. 100.000 négyzetméterrel több, mint egy évvel korábban, és majdnem 500.000 négyzetméterrel több, mint tavaly a III. negyedév végén.
trans.info