Menü

Blog

Érdekességek

Elkészült a világ leghosszabb elektromos autóbusza

A BYD bemutatta a világ leghosszabb elektromos autóbuszát, amely a dél-amerikai országok kedvence lehet, de neked is tetszeni fog! 27 méter hosszú a legújabb kínai autóbusz, amely teljesen elektromos hajtáslánccal rendelkezik. A kínai BYD sencseni székhelyén mutatta be tegnap azt az óriást, amelyet elsősorban a zárt pályán, gyorsforgalmi rendszerben (BRT) közlekedő viszonylatokra fejlesztettek ki. Éppen ezért alapvetően magas padlós, de mindebből az utasok keveset éreznek meg, hiszen általában a megállók egy szintben vannak a BRT-buszok padlószintjével.
A K12A névre keresztelt duplacsuklós, négytengelyes autóbusz összesen 250 utas szállítására alkalmas. A le- és felszállásra összesen hét darab kétszárnyú ajtó áll rendelkezésre. A súlycsökkentés érdekében a jármű karosszériáját alumíniumból gyártották. Az elektromotorok, valamint az akkumulátorok a padló alatt kaptak helyet. Az autóbusz akkumulátorai váltóáramú (AC), illetve egyenáramú (DC) töltővel is feltölthetők. Egy feltöltéssel legalább maximum 300 kilométert tud megtenni, ami elegendő lehet a napi közlekedéshez, végsebessége pedig eléri a 70 km/órát.
Annak érdekében, hogy az autóbusz a változó útfelszíneken is kiegyensúlyozott teljesítményt tudjon nyújtani, kapcsolható összkerékhajtást kapott. A BYD újdonsága tiszta és csendes üzemmódot biztosít, nem utolsósorban pedig a belsőégésű motorral ellátott változatoknál jóval kedvezőbben üzemeltethető. Mivel a BYD az autóbuszt Bolondok Napján mutatta be, sokan kételkedtek a hír valódiságában. A kínai vállalat azonban a cég kolumbiai Facebook oldalántette közzé a nagy hírt. A fenti videóban jól látható, hogy egy létező és működő autóbuszról van szó, a dél-amerikai államban ráadásul összesen 650 kilométernyi BRT-vonal található.

Elképesztő, ugye? Oszd meg másokkal is!

vezess.hu