Menü

Blog

Iparági hírek

Elkészült a DAF CF 480 8×4 billenőfelépítményes statikus demojármű

Idén várhatóan tovább erősödik az építőipar hazánkban, így a billencs-tehergépkocsik iránt is nagy a piaci érdeklődés. A Hungarotruck Kft. ezért elkészítette DAF CF 480 8×4 demojárművét lengyel KH-Kipper billenőfelépítménnyel felszerelve, hogy az érdeklődők testközelből is megismerkedhessenek a holland márka építőipari teherautóinak sajátosságaival. Tapasztalt billencses gépkocsivezető közreműködésével már bányában is ízelítőt adott képességeiből a jármű. Villámteszt „Kicsit bajban vagyok, mert nem igazán tudok rosszat mondani erről a tehergépkocsiról. A fülke belsőtere kifejezetten igényes, néhány távolsági modell is megirigyelhetné. Minden eleme jól kézre áll és könnyen kezelhető, a központi kijelzője szép grafikájú és sok információt közöl, többek között a tachográfadatokat is megjeleníti, illetve a vezetési stílust is valós időben kiértékeli. Kényelmes ülése sok állítási lehetőséget kínál, a deréktámaszai pedig nagyon jól tartanak. A hajtását illetően a motorja rendkívül nyomatékos, már egészen alulról is erőteljesen húz és széles tartományban nagy nyomatékot fejt ki. A 16 fokozatú, kézi kapcsolású ZF sebességváltója kifejezetten jó a korábbihoz képest, ez egy nagyon bevált egység.
Ebben a bányában nem találtunk olyan szintkülönbséget vagy szerkezetet, ahol ne követte volna le a futómű és a meghajtás a terepviszonyokat. Kormányzása szintén kiváló, a jármű könnyen és pontosan irányítható, valamint kis íven fordul. Bőrbevonatú multifunkciós kormánykereke rendkívül jó fogású. Mindemellett praktikus, hogy lift könnyíti meg a pótkerék leengedését a fülke mögött, és a KH-Kipper felépítmény is hibátlannak tűnik a félköríves teknőjével. Összességében ez az egyik legjobb négytengelyes tehergépkocsi, amit valaha vezettem, nagyon szívesen dolgoznék egy ilyen teherautóval” – foglalta össze tapasztalatait Szabó Sándor a tesztelés után.

Hungarokamion