Menü

Blog

Iparági hírek

Drágul az autópályadíj Szlovéniában a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre

Január elsejétől két autópálya-szakaszon is drágul az autópályadíj a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre – közölte pénteken a szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS). A korábban elfogadott, a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjének építésére vonatkozó törvény szerint Ljubljana és Koper között 15 százalékkal, míg Ljubljana és Sentrupert között 5 százalékkal nő az autópályadíj. Az új díjszabás 2025-ig lesz érvényben, és nem vonatkozik a személygépkocsikra, sem a tehergépjárművekre más autópálya-szakaszokon. A jelenlegi forgalmi adatok szerint az említett két útszakaszon az állam 12 millió euró bevételre tenne szert évente, vagyis 400 millió euró bevételre összesen. A törvény, amelyet még Miro Cerar volt miniszterelnök kormányzása idején fogadtak el, előírja, hogy a Koper-Divaca vasútvonal korszerűsítési költségeinek egy részét a koperi kikötő infrastruktúráját használók, a szlovén vasutak, valamint a tehergépjárművek fedezik majd. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 25 évre szóló kedvező hitelprogramja fedezi a költségek egyharmadát. A projekthez hozzájárul továbbá az európai Kohéziós Alap is.

Hungarokamion