Menü

Blog

Iparági hírek

Csaknem hatszázmilliárd forintból bővül és korszerűsödik az úthálózat

Megvalósul Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötése, az országhatárig ér az M6-os autópálya, illetve felújítanak több mint 80 fő- és mellékútszakaszt a kormány közúti beruházások támogatásáról szóló friss döntései alapján; a kiemelt társadalmi igényeken alapuló hálózatbővítésekre és korszerűsítésekre 587 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2024-ig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A támogatott fejlesztések közé tartozik az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakaszának kivitelezése. A beruházásban a zalai megyeszékhely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötése is megvalósul. A 28 kilométeres szakaszon belül – a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódva – nagysebességű közúti tesztek végrehajtására alkalmas részszakaszt is kialakítanak majd. Az autóút zalaegerszegi bevezetőjét és az M7 autópályához közeli elemét idén már birtokba vehették a közlekedők, a támogatási döntésnek köszönhetően pedig minden feltétel adott az összeköttetés még hiányzó szakaszának megépítéséhez.

Az M6-os autópálya befejező, Bóly és Ivándárda közötti szakasza esetében már zajlanak a beruházás előkészületei. A tervek szerint több mint 20 kilométer hosszú autópálya épülhet meg a horvát határig. A fejlesztések finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 37-es főút Szerencs és Gesztely közti szakaszának négysávossá tételére és a Sajószentpéter-Berente elkerülő út kivitelezésére vonatkozó költségeket is.

A négy beruházással összefüggő kiadásokra mintegy 430 milliárd forintot különítenek el 2021 és 2024 között az éves költségvetésekben. A kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási programban 82 projekt előkészítését és megvalósítását támogatja a kormány. A több mint 157 milliárd forintos ráfordításnak köszönhetően közel 580 kilométernyi útszakasz rendbetétele válik lehetővé 2022-ig. A korszerűsítések jellemzően kétszámjegyű főutakon és alacsonyabb rendű mellékúti, összekötő szakaszokon történnek meg. Az M0 autóút mellett fél kilométeres zajárnyékoló fal épül Pécel térségében.

A támogatott fejlesztések és felújítások tételes listáit a Magyar Közlöny 244. számában megjelent kormányhatározatok tartalmazzák. A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki jelezte: a közúthálózat kiterjedtsége és szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét. A kormány kiemelt feladataként gondoskodik a közlekedési hálózatok folyamatos bővítéséről és a meglévő infrastruktúra állapotának javításáról.

A közútfejlesztési tervek kiemelt célja a nagyvárosok gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárig. “A gyors ütemű hálózatbővítés eredményeként az évtized közepére Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé válik négysávos úton” – közölte az ITM államtitkára.

Hungarokamion