Menü

Blog

Büszkék lehetünk a Magyar kutatóra, aki Brit közgazdasági díjat nyert

Egy 27 éves magyar kutató nyerte Nagy-Britannia legrangosabb közgazdasági díját - a Wolfson Közgazdasági Díjat (Wolfson Economics Prize)- , egy olyan modellel, ami bemutat egy hatékonyabb díjfizetési rendszert a Brit közúti és közlekedési rendszer fejlődése érdekében.

A Lord Wolfson megbízásából, a Policy Exchange nevű londoni gazdasági- társadalmi kutatóműhely által megszervezett díjra hét országból neveztek, és összesen 120 pályázat érkezett, amelyek közül a Magyar Raccuja Gergely pályaműve nyerte el a zsűri tetszését, és hirdette ki győztesnek. A győztes pályamű tulajdonosát pedig csaknem negyedmillió fontos, 90 millió forintos díjjal jutalmazták, amelynél magasabb díjat már csak a közgazdasági Nobel-díj kitüntetettjei vehetnek fel.     Raccuja Gergely budapesti születésű, 27 éves fiatalember, aki 2011 óta él Nagy-Britanniában. Politológiából, várostervezésből és olasz nyelvből az elismert University College London (UCL) egyetemen diplomázott 2015- ben , és 2016 óta Birminghamben dolgozik az Amey Consulting infrastrukturális szolgáltató cégnél.    
A modellt összefoglalva röviden
A megoldás röviden arról szól, hogy megszüntetné üzemanyag jövedéki adóját és az Egyesült királyságban 1920-ban bevezetett járműadót, amelyet a közúti közlekedésben résztvevő majdnem minden jármű után fizetni szükséges. Ehelyett pedig egy teljesen más adót vezetne be, amit a járművek által megtett távolsággal arányos és környezetvédelmi besorolásuk figyelembe vétele alapján számolnának illetve szabnának ki. A Policy Exchange ismertetésében pedig kiderült, hogy a kedvezőbb környezetvédelmi besorolású járművekre az évente kiszámított távolságarányos útdíj kevesebb lenne. Továbbá az adminisztratív költségcsökkentést is figyelembe véve, az éves kötelező biztosítási díjat az úthasználati díjjal együtt szednék be az üzemeltetők, melyek Biztosító cégek lennének.
A rendszer megteremtéséhez szükséges jogi háttér létrehozása után, garantált lenne az, hogy a beszedett útdíj meghatározott hányadát a helyi és országos főutakra fordítanák.
Csak 5 év a kátyúmentes úthálózatért
Ezzel a rendszerrel pedig 5 év alatt fel lehetne javítani Nagy Britannia infrastruktúráját, és garantálható lenne egy kátyúmentes úthálózat létrehozása. A RAC Foundation - ez egyik legnagyobb brit közúti közlekedési intézmény- támogatásával született pályázat szerint, a brit költségvetés is nyerhetne a reformmal. Annak következtében mivel Britanniában a forgalomban lévő járművek száma is növekszik illetve az általuk megtett távolság is, így a költségvetési bevételek is idővel növekednének, ami végül napi 2,3 millió font többletbevételt termelne.     Raccuja Gergely a Policy Exchange eredményhirdetése után elmondta:
A pályamű alapgondolata az volt, hogy az egyszerűséget kell ötvözni olyan fejlettségi szintű megoldással, amellyel kezelni lehet a közúti közlekedésben jelenleg zajló, a gépjárművek meghonosodása óta nem látott hirtelenségű változásokat.

Magyar kutató nyerte a legrangosabb brit közgazdasági díjat