Menü

Blog

Érdekességek

Autópálya, ami menet közben tölti az autókat? Igen!

Az elektromos járművek elterjedésének legnagyobb akadálya eddig a korlátozott hatótávolság volt: az autók a legjobb esetben is néhány száz kilométert képesek megtenni egy feltöltéssel, ennek azonban lassan vége. Hamarosan elfelejthetjük a hatótávolság fogalmát, ugyanis néhány kilóméteren már tesztelik az elektromos töltést biztosító útpályát. Az ötlet egy ideje már felvetődött: áramszedő biztosítaná a közlekedéshez kellő energiát, no de nem felső, hanem alsó, ami a jármű aljával kapcsolódik az útba lefektetett kábelhez. A svédek most pontosan ezt valósították meg: építettek egy utat, ami tölti a rajta haladó villanyautókat. Az 1,9 kilométeres kísérleti útszakasz hasonlóan néz ki, mint egy vasút pályája, épp csak sínek helyett aszfalton futnak a járművek.

A fejlesztők szerint a költségek barátságosabbak, mint ha felsővezetékkel dolgoznának, ráadásul jóval szebb is. Egyelőre csak a kísérleti üzem zajlik, de a tervek szerint akár 2020-ra megkezdődhet a technológia széles körű bevezetése.

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

vezess.hu