Menü

Blog

Iparági hírek

Automatikusan működő tengelysúlymérő állomás épült az M30-as autópályán

Automatikusan működő tengelysúlymérő állomást helyezett üzembe a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az M30-as autópálya hejőkeresztúri pihenőjénél, a Magyarországon egyedülálló, 25 millió forintos berendezést pénteken üzemelték be. Az eseményen Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: örvendetes, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. követi azt a kormányzati politikát, amelynek célja a szolgáltató jellegű állam kiépítése. A tehergépjármű vezetők ezentúl a hatósági ellenőrzés előtt maguk is ellenőrizhetik járművük tengely- és kerékterhelését, valamint a terhelés esetleges aszimmetriáját, így ha bármelyik meghaladja a megengedettet, még az esetleges bírság kirovása előtt intézkedhetnek – tette hozzá a politikus, aki szerint az elmúlt években számos ehhez hasonló, szolgáltató jellegű intézkedést hozott a kormány. Szilvai József Attila, a cég vezérigazgatója arról szólt, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány évvel ezelőtt kísérleti út- és hídépítési programot hirdetett meg, ennek az egyik első eleme az automatikusan működő tengelysúlymérő állomás. Mint mondta, az új, innovatív beruházással a társaság célja egy olyan szolgáltatás bevezetése, amely segíti a nehézgépjárművel közlekedők jogkövető magatartását. Ezzel védik a burkolatokat, hiszen a megengedettnél nagyobb súllyal közlekedő tehergépjárművek gyorsabban teszik tönkre az utakat – tette hozzá. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. évente mintegy négymillió nehézgépjárművet ellenőriz, 131 ezer engedélyt ad ki. A társaság bízik abban, hogy az új automatikus tengelysúlymérő állomás elindításával hasznos és a mindennapokban is könnyen használható szolgáltatást tud nyújtani a nehézgépjárművel közlekedőknek, akik elektronikus úton, néhány perc alatt kaphatnak visszajelzést arról, hogy szabályosan közlekednek-e az utakon – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hungarokamion