Menü

Blog

A Volvo Trucks gyorsítaná a fejlesztéseket éghajlatbarát közlekedésért

Február 18-án az EU döntést hozott a nehéz tehergépjárművek CO2-kibocsátásának szabályozásáról. A fejlesztések felgyorsítása érdekében a Volvo Trucks továbbra is komoly befektetéseket tesz az éghajlatbarát közlekedési megoldásokba. Azonban az alacsony szén-dioxid-kibocsátású járművek iránti kereslet ösztönzéséhez további intézkedésekre van még szükség.
„A nehéz tehergépjárművek éghajlati hatásainak csökkentése hihetetlenül fontos feladat, és alapvető fontosságú a fenntartható közlekedés megvalósításához. A Volvo Trucks-nál jó helyzetben vagyunk, hogy vállalni tudjuk ezt a kihívást. Természetes, hogy az EU ma már korlátozza a CO2-kibocsátást. Ugyanakkor, az átmenet felgyorsítása érdekében erősebb pénzügyi ösztönzőket kellene biztosítani azoknak az ügyfeleknek, akik vállalják, hogy klímabarát járműveket választanak”- mondta Roger Alm, a Volvo Trucks elnöke.
Az elektromos tehergépjárművek hozzájárulhatnak a CO2-kibocsátás csökkentéséhez. A Volvo Trucks 2018-ban mutatta be első elektromos meghajtású teherautó-modelljeit, és idén kezdi el a sorozatgyártást.
„Olyan stádiumban vagyunk, ahol a technológia hamarosan készen áll szélesebb körű alkalmazásra a nagy tehergépjárművekkel történő szállítmányozásban. A kereslet ösztönzése és az új töltési infrastruktúra-hálózat kibővítése esetén a volumen gyorsabban növekedhet, mint ahogyan egyébként lehetséges lenne ”- mondta Lars Mårtensson, a Volvo Trucks környezetvédelmi és innovációs igazgatója. További, éghajlati hatásokat csökkentő megoldás a földgáz és a biogáz. A Volvo FH LNG földgázzal való üzemeltetése mintegy 20 százalékkal csökkenti a CO2-kibocsátást a dízelhez képest. A biogáz esetében a jármű általi kibocsátás 100 százalékkal csökkenthető. Ugyanakkor a Volvo Trucks továbbra is fejleszti a dízelmeghajtású teherautókat, amelyek jelenleg az eladások abszolút többségét jelentik. Az 1990-es évek eleje óta a tipikus távolsági Volvo teherautó üzemanyag-felhasználása és CO2-kibocsátása mintegy 20 százalékkal csökkent *, és van lehetőség tovább fejlődni még hatékonyabb hajtáslánccal, alacsonyabb gördülési ellenállással és jobb aerodinamikával. Minden haszonjárművet optimalizálnunk kell a szállítási feladatokhoz. * Az 1990-es évek eleje óta a Volvo Trucks mintegy ötödével csökkentette az új teherautók üzemanyag-felhasználását. Az összehasonlítás egy 1991-es Volvo F12-re és egy 2016-os Volvo FH13-ra utal.
Míg az EU által meghatározott kibocsátási határértékek egyértelmű ütemtervet határoznak meg a járműgyártók számára, a kitűzött cél – az üzemanyag-hatékonyság növelése és az éghajlati hatások csökkentése – ma mára legfontosabb prioritás az iparág számára, részben azért, mert az üzemanyag-fogyasztás az üzemeltetési költségek egyharmadát teszi ki. „Célunk mindig az volt, hogy ügyfeleinknek optimális, energiatakarékos, átfogó megoldást tudjunk biztosítani a szállítmányozási feladatukhoz,” mondta Lars Mårtensson. A Volvo Trucks ügyfelei valamint a megbízók között nagy érdeklődés mutatkozik a szállítmányozás éghajlatbaráttá tételére. A beruházások támogatása, valamint az adókedvezmények kiszélesítése meghatározó tényezők lehetnének azoknak, akik szívesen választják az éghajlat-hatékony technológiát. Az új technológiáknak, amelyek hozzájárulnak a CO2-kibocsátás csökkentéséhez, gyorsan be kell lépniük a piacra. A felülvizsgálati és tanúsítási folyamat gyors hatósági nyomon követése felgyorsíthatná az új innovációk bevezetését a közlekedési szektorban. Az uniós keretrendszer a közvetlenül a járművekből származó kibocsátásokat szabályozza, a Volvo Trucks azonban globálisabban közelíti meg a kérdést. “Ha a közlekedési rendszer minden része egy cél elérése felé törekszik, sokkal többet tudunk csökkenteni az éghajlati hatásokon. A jobb logisztika, a bioüzemanyagok könnyebb hozzáférhetősége, a tehergépjármű-vezetők üzemanyag-hatékonysági képzése, az aerodinamikus pótkocsik, a modernizált közúti szabványok és a nagy kapacitású járművek használatának bővített lehetőségei csak néhány azoknak a lehetőségek közül, melyekkel a többi fél hozzájárulhat a sikerhez ”- mondta Lars Mårtensson.
Tények
  • A nehéz tehergépjárművek CO2-kibocsátására vonatkozó új uniós szabályozás a 2019. vagy azt követően gyártott és bejegyzett járművekre vonatkozik.
  • 2025-től kezdődően az átlagkibocsátást 15 százalékkal, 2030-tól kezdődően pedig 30 százalékkal kell csökkenteni (a 2019-es értékekhez képest).
  • A csökkentési szintek az érintett gyártók által gyártott tehergépkocsik átlagos kibocsátására vonatkoznak a 2019-es iparági átlaghoz képest.
  • Az EU-ban az üvegházhatást okozó gázok teljes kibocsátásának közel 5 százalékát teszi ki a nehéz járművek forgalma.

Volvo Trucks

Címkék: