Menü

Blog

Tanulmányok Érdekességek

A NASA és a kamionos kísérletek története!

Néhány évtizeddel ezelőtt a NASA komoly melót fektetett a teherautók aerodinamikai mutatóinak fejlesztésébe. A NASA-t alapvetően a Föld felett, vagy azon kívül közlekedő szerkezetek fejlesztésére hozták létre. Még a magyarosított neve (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) is pontosan meghatározza a kormányzati szerv tevékenységi körét. Mégis 1970 és 1980 között a NASA nem kevés időt fordított a kamionok és a furgonok aerodinamikai kutatására. A vizsgálatokat a Dryen Repüléskutatási Központ (mai nevén “NASA Armstrong”) végezte és a kutatások alapvetően arra irányultak, hogyan lehet az áruszállító járművek dinamikáját a lehető legtökéletesebbre fejleszteni. Nagyon leegyszerűsítve a vizsgálatok lényegében arról szóltak, miként lehet a járművek szögletes éleit oly módon lekerekíteni, hogy annak előnyei az üzemanyag-felhasználásban is meglátszódjanak. Ez persze teljesen szembe ment mindenféle dizájn elgondolással, ezért a kísérleti járművek úgy néztek ki, mintha Tesz-Vesz Városból keltek volna életre, éppen csak egy ablakon kikönyökölő röfi hiányzott belőlük. A különféle megoldásoknak köszönhetően függőleges és vízszintes irányban is legalább 54 százalékkal sikerült csökkenteni a járművek légellenállását, miközben azok belső térfogata mindössze 1,3 százalékkal csökkent. Első körben egy egyenes homlokfalú nyergest és annak félpótját “vették kezelésbe” a NASA szakemberei. A jármű elejére teljesen új “maszkot” építettek, amely az eredetihez képest jóval gömbölyűbbnek hatott. Sőt, a nyerges új, ugyancsak aerodinamikai szempontból kedvezőbb szélvédőt kapott, a kabin tetejére pedig masszív, egyetlenegy egységet alkotó légterelőt szereltek, amely egyenletesen emelkedett a félpótkocsi tetejéig. A fülke és a félpót közötti távolságot is lefedték acéllemezekkel, így a kamion olyan hatást keltett, mintha a nyerges és a félpótkocsi teljesen összenőtt volna. Meglepő módon azonban a félpótkocsi alsó “szoknyájáról” megfeledkeztek, de mégis figyelemre méltó eredményt értek el. A NASA mérései szerint autópályán 89 km/órás sebességgel közlekedve a kamion üzemanyag-felhasználása 20-25 százalékkal volt kisebb a hagyományos, aerodinamikai fejlesztés nélküli változathoz képest. A projekt végül annyira meggyőző volt, hogy az eredményeket később számtalan teherautó-gyártó felhasználta a következő generációs modellek fejlesztésénél. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=GiYijgoryec[/embed]  

Képek: NASA

Vezess.hu