Menü

Blog

Iparági hírek

A külföldről érkező magyar kamionosok a határon szűrővizsgálaton esnek át

31 kórházba szállítanak ki egyéni védőeszközöket, és a rendőrök is megkapják az ilyen felszerelésüket – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pénteken, online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert rendőr alezredes kiemelte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtérre pénteken és szombaton is érkezik egy nagy szállítmány. A kórházparancsnokok arról tettek jelentést, hogy a kijelölt kórházak sikeresen felkészültek a tömeges megbetegedések kezelésére – mondta. Aktualizálták a vezénylési terveket, így minden kórházi dolgozót és felsőoktatási egészségügyi hallgatót vezényelni tudnak a többletmunkák ellátására. Az operatív törzs jóváhagyta a kórházparancsnokok által előterjesztett átcsoportosítási protokollt – közölte Kiss Róbert. Kitért arra is: a rendőrök 82 ezer 627 esetben ellenőrizték a hatósági házi karantén betartását. Tapasztalataik szerint az idő múlásával nő a karantént megszegők, és ezzel együtt a szankciók száma. A karantén megszegőivel szemben 564 szabálysértési feljelentést tettek, 49 esetben figyelmeztettek, 231 esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Kérdésre hozzátette: minden hatósági házi karanténban lévő embert ellenőrizni fognak szúrópróba szerinti időpontban. Kiss Róbert jelezte: a rendőrség továbbra is ellenőrzi a kijárási korlátozás betartását, folyamatosan jelen van a közterületeken és a nyilvános helyeken. Ott is azt tapasztalják, hogy egyre többen szegik meg a szabályokat. A rendőrök 2044 esetben intézkedtek, ezek jelentős része figyelmeztetéssel, illetve tájékoztatással zárult, szabálysértési feljelentést 459 esetben tettek. Emelkedett a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elrendelt büntetőeljárások száma: 143 büntetőeljárást indítottak, közülük 36-ot rémhírterjesztés, 22-t közveszéllyel fenyegetés, 33-at csalás és 10-et járványügyi szabályszegés miatt. Az alezredes tájékoztatása szerint csütörtök este változtak a határátkelés szabályai egyes átkelőhelyeken. Nagylakon csak a személyforgalmat engedik át, kivételt képeznek ez alól az élőállatot, friss árut, illetve veszélyes anyagot szállító járművek, Csanádpalotán pedig kizárólag teherforgalom lépheti át a határt. A péntek délelőtti adatok szerint a teherforgalomban kisebb fennakadás volt a kilépőoldalon Hegyeshalomnál és Röszkénél, illetve személyforgalomban a kilépőoldalon Nagylaknál – tette hozzá.
Mentő (b) méri a kamionsofőr hőmérsékletét, mellette rendőr ellenőrzi az országba belépő kamion vezetőfülkéjét koronavírus-járvány idején a letenyei közúti határátkelőhelyen 2020. április 1-jén. MTI/Varga György
Kiss Róbert kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy a külföldről érkező magyar állampolgárságú kamionosok a határon szűrővizsgálaton esnek át. Ha felmerül a fertőzöttség gyanúja, hatósági házi karanténba kerülnek, ha nem, elvihetik az árut rendeltetési helyére, és a továbbiakban is részt vehetnek a nemzetközi fuvarozásban. Szintén kérdésre elmondta, hogy a nemzetközi határellenőrzésben részt vevő magyar rendőröket Szerbiából március 20-án hazahozták a szerb fél kérésére, Észak-Macedóniában viszont továbbra is folyamatos a magyar rendőrök jelenléte. Hungarokamion | MTI