Menü

Blog

Praktikus tanácsok vezetéshez Vezetés, utazás, hosszú utak megtétele

A Google Maps előnyei a közlekedésben, és az új funkciók tárháza

Számos fuvarozónak segítségére lehet elsődlegesen forgalmi fennakadások elkerülése érdekében a Google Maps egyik új funkciója.

Míg a forgalmi fennakadások elkerüléséről beszélünk, valójában ez csak egy a sok közel múltbéli új frissítés közül amivel a Google praktikusabbá és előnyösebbé tette az alkalmazását a felhasználói számára. Így kezdetben a korábbi frissítéseket említenénk meg. Többek között a az applikáció segítségével megtalálhatjuk a parkolók bermuda háromszögében elveszett gépjárművünket, ha éppen bal lábbal keltünk fel vagy a csodálatos hétfői napra ébredtünk. A frissítés már iPhone-okra és Androidos készülékekre is elérhető és használható, annyi a dolgunk, hogy sajnos előre tudunk kell azt, hogy nagy valószínűséggel el fogjuk veszteni az autónkat, vagy nehezen megtalálni. Ennek következtében, azt kell tennünk, hogy megérintjük a tartózkodási helyünket szimbolizáló kék pöttyöt, majd rá kell kattintani a parkolás menetére, hogy hozzá adhassuk a parkolási helyünket a térképhez. Ezek következtében egy címke fog feltűnni a térképen, ami megmutatja a gépjárművünk pontos helyzetét, és az erre való kattintás után, pedig ehhez megjegyzést is tudunk adni, például azt, hogy hányadik emeleten hagytuk az autónk, képet is tudunk készíteni és csatolni hozzá, illetve megoszthatjuk a parkolás helyzetét akár családdal vagy kollégáinkkal is természetesen. Végül pedig, ha a sok teendőnk miatt nem csak helyzeti de időbeli memóriánknak sincs kellő kapacitása, abban az esetben még megadhatjuk azt is, hogy mikor jár le a parkolási idő, ezáltal a Google Maps automatikusan jelezni fog nekünk 15 perccel a lejárati idő előtt.     Fontos említést tenni arról, hogy következő frissítés amit elérhetővé tettek a Térkép alkalmazásban, a felhasználok már utazásuk megtervezésénél fel tudják azt mérni, hogy melyik épületek, liftek, éttermek, azok amelyek akadálymentesen megközelíthetőek. Természetesen a valós információk tárháza felhasználástól függően gyarapodni fog a jövőben. Ez a funkció kifejezetten a mozgáskorlátozottak számára lesz majd hasznos, ami magyarországi viszonylatban mintegy 230 ezer főt érint. A következő funkció valószínűleg már sokak számára ismerős lesz, ez pedig az amit a Google 2016 novemberében tudott tökéletesíteni, és azóta felhasználók millióinak segített megmondani, hogy egy adott helyen - áruházban - mennyien tartózkodnak, ezzel támogatva a felhasználókat olyan szempontból, hogy időt tudjanak spórolni, ha olyan időpontban látogatnak el az áruházba amit a Google grafikonja javasol. Ez olyan módon fog megjelenni, hogy a keresést követően felugrik egy oldal, amin elhelyezkedik egy "Élő" felirat grafikonnal ami megmutatja az idővonalon azt, hogy éppen melyik időpontról van szó, és ennek következtében össze lehet hasonlítani, hogy melyik időpontban lenne a számunkra a legalkalmasabb ellátogatni egy adott helyre.     Végül pedig arról a fejlesztésről lesz szó, amit minden autós, fuvarozó, szállítmányozó imádni fog, ez pedig szemlélteti,
hogy az útvonaltervezést követően a kiválasztott útvonalon milyen erősségű forgalom lesz előrejelezhető, illetve egy grafikon azt is megmutatja, hogy más időpontokban mennyivel lehet rövidebb ,vagy hosszabb idő alatt elérni az óhajtott úti célt.
Továbbá azt is jelzi, hogy időközben van-e torlódás, forgalmi fennakadás vagy baleset az úton, és hogy ennek következtében mennyivel hosszabb menetidő lesz várható.     A Google ezt az új funkcióját már élesítette, így csak idő kérdése az, hogy mindenki számára elérhetővé váljon.

Van egy új funkció a Google Mapsben, amire jobb, ha ránéz mindig, mielőtt útnak indulna