Menü

Blog

Kamion versenyzés

A DAF Trucks keresi Magyarország legjobb tehergépkocsi-vezetőjét

Ki Magyarország legjobb tehergépkocsi-vezetője? És ki a legjobb Európában – és azon túl? A 2019-es DAF Járművezető Versenyen majd eldől mindez az elkövetkező hónapokban. A 28 országban megrendezett verseny csúcspontja a látványos nemzetközi döntő lesz idén szeptemberben, ahol eldől, hogy melyik gépkocsivezető érdemli ki a 2019-es Nemzetközi DAF Járművezető Bajnok címet. Egy kiváló járművezető kihozza a maximumot tehergépkocsijának tudásából. Tudja, hogyan kell maximális teljesítményt kifacsarni az üzemanyag minden cseppjéből. Hogyan kell a rakományt biztonságosan és a csúcsforgalomban is időre leszállítani. Valamint hogyan kell kitűnő állapotban tartani egy gépkocsit. Ugyanakkor egy jó járművezető úgy ismeri a jogszabályokat, mint a saját tenyerét, a rakományrögzítést kirázza a kisujjából, illetve könnyedén alkalmazkodik bármilyen időjáráshoz és teherautó-típushoz. Más szóval: a kiváló tehergépkocsi-vezető egy igazi szakember. Döntő tényezők A DAF Járművezető Verseny három fordulóból áll. A nevezéssel kezdődik, amely során a járművezetőknek be kell mutatkozniuk, valamint el kell magyarázniuk, hogy miért tartják magukat méltó ellenfélnek. A járművezetők saját maguk is jelentkezhetnek vagy benevezheti őket a munkáltatójuk, egyik kollégájuk vagy akár a márkakereskedőjük is a drivers.daf.com weboldalon keresztül. Mint minden mesterember esetében, az elhivatottság, a készségek és a szenvedély a döntő tényezők. Nemzetközi döntő A legjobbak közül is csak a legjobbak jutnak be a magyarországi döntőbe, amely júniustól szeptemberig megtartandóan lesz Zsámbékon, az 5 tengelyen – biztos kézzel versenysorozat keretében. Majd a versenyben elért legjobb teljesítményű országos bajnok részt vehet a nemzetközi döntőn, amelyet szeptember 28-29-én rendeznek meg a Goodyear luxemburgi tesztpályáján, hogy képviselje országát, illetve magyar járművezető kollégáit, valamint öregbítse hírnevüket. Egy verseny minden tehergépkocsi-vezető számára Mivel a DAF Magyarország legjobb tehergépkocsi-vezetőjét keresi, természetesen minden sofőr elindulhat a DAF Járművezető Versenyen, függetlenül attól, hogy egyébként milyen márkájú tehergépkocsival dolgozik. „A nagyszerű vezetők teszik nagyszerűvé a tehergépkocsikat” Richard Zink, a DAF Trucks igazgatótanácsának marketingért és értékesítésért felelős tagja így fogalmazott: „Már évtizedek óta olyan tehergépkocsikat gyártunk, amelyek a piacon élenjáró vezetési kényelmet kínálnak és a járművezetők mindennapos munkáját támogató technológiák széles választékát nyújtják. Ugyanis a gépkocsivezető az, aki érvényre tudja juttatni a jármű valós képességeit. Ezért versenyre hívunk minden tehergépkocsi-vezetőt, hogy megmutassák kiváló vezetési készségeiket kiváló járműveink kormánykereke mögött.” Hungarokamion | DAF