Érdekességek

A Mercedes-Benz felmérést készített a kutyák szerepéről a “volán mögött”

Mindenki ismeri a mondást, amely szerint a kutya az ember legjobb barátja. Angliában ez olyannyira beteljesült, hogy a kisteherautó-vezetők magukkal viszik négylábú kedvenceiket a munkába.

Aki tehergépkocsi-vezetéssel foglalkozik és nem „négykezesben” dolgozik, pontosan tudja, mit jelent egész nap egyedül ülni a fülkében. Persze léteznek olyan sofőrök, akik kifejezetten élvezik az egyedüllétet, ám az ember mégiscsak társas lény, igényel valakit maga mellé. A magány mind a fizikai, mind a szellemi egészségünkre negatív hatással bírhat. Angliában éppen ezért egyre gyakoribb, hogy a járművezetők a kutyájukat is magukkal viszik a munkába.

A szigetországban a Mercedes-Benz kishaszonjárműves üzletága indított egy felmérést, amelyben kétezer gépkocsivezető véleményét kérdezték ki a témáról. Az eredmény közel sem mondható meglepőnek. A megkérdezett sofőrök nagyjából ötöde válaszolta azt, hogy egy kutya jelenléte az autóban jó hatást gyakorol rá. Sőt, valamivel több mint 52 százalékuk a legegyszerűbb módon magyarázta ezt meg: a négylábú baráttól boldogabbnak érzik magukat. Összesen 45 százalék nyugodtabbá vált munka közben, míg egyharmaduk könnyebben vette a napi akadályokat. És, hogy még ennél is tovább menjünk: a fuvarfeladatot megrendelők szíve sincs kőből, hiszen a kutyás vezetők és üzemeltetők több mint fele sikeresen kötött új üzletet, illetve szerzett újabb megrendelést négylábú társa jelenlétében. Avagy mondhatjuk, hogy segítségével.

Igaz, mindehhez hozzátartozik, hogy Anglia igazi kutyás nemzet. A járművezetők több mint kétharmada tart kutyát, illetve 36 százalékuk két kutyát. Ám az ebek és a gazdik szempontjából is a biztonság az első, ezért a biztonsági övhöz csatlakoztatható hámot mindenképpen használni kell a kedvencek utaztatásához. Szóval nem lepődjünk meg, ha Angliában járva a kishaszonjárművek utasülésén egy négylábú társat látunk.

Képviselt márkáink

Kiemelt ügyfeleink

  • Inter-VM Trans
  • J.S. Logistics
  • General Transport Company
  • Hódtrans
  • Kovács
  • K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft.
  • KBS
  • Agroboy
  • Rolling cars
  • Sebok logistic group
  • Vonnák
  • Tesco
  • Szaki trans
  • Klippel
  • FrigoSped
  • Mesa Verde
  • Sigla Euroalpin