Menü

Blog

Rólunk

Cargobull Szerviz - A siker záloga

Örömmel köszöntjük a Cargobull Szerviz vadonatúj honlapján!

A honlapunk 2016-ban újításokon esett át, aminek következtében vadi új oldallal büszkélkedhetünk. Az új weboldalunk továbbra is hűen tükrözi a szakma és az iparág iránti elkötelezettségünket, illetve fő partnereink megjelenésének motívumai szintén visszaköszönnek színben és hangulatban egyaránt. Bicskei telephelyünk nyitva áll, várjuk ügyfeleinket, hogy a legjobb szakemberekkel és alkatrészekkel biztosítsuk a szervizelést.

Szervizünk eddig is büszke volt a szoros együttműködési hálózatára, ami természetesen a későbbiekre is igaz. Céljaink nem változtak az eddigieknél is jobb minőséget, magasabb szolgáltatási színvonalat tudunk nyújtani. Mindent megteszünk azért, hogy aki elhagyja szervizünket, az garantáltan elégedetten távozzon és a következő alkalommal is hozzánk forduljon. Ehhez járul hozzá szolgáltatási körünk szélesítése és az új TRP Shop megnyitása is.

Továbbra is fő szempont lesz ügyfeleink teljes körű kiszolgálása. A szakmai csapatunk mit sem változott, nem kell amiatt aggódnia, hogy nem a megszokott arcok fogják üdvözölni. Számunkra nagy előrelépés a frissítés, mert ez azt jelenti, hogy új időszámítás kezdődik a telephelyen.

Nyitva tartásunk nem változik így most is az ügyfeleink életmódjához igazodunk, hogy minden problémára megoldást találjunk, még olyankor is, amikor szinte kilátástalan a helyzet. Alkatrészeink továbbra is rendelkezésére állnak raktárainkban, hogy biztosítsuk a gyors megoldást, hiszen aki minket választ, számít a minél szakszerűbb és hosszútávúbb eredményre számít, mert mi igyekszünk akadálymentesíteni a problémákat. Szakmánk iránti elhivatottságunkban érezhető az odaadás és fáradhatatlanság, elszántak vagyunk és odaadóak a hűséges, illetve új ügyfeleinknek számára egyaránt.

Számunkra minden ügyfelünk egyformán fontos, így reméljük új weboldalunk elnyerni a régi ügyfeleink tetszését, mint az új, illetve a jövendőbeli partnerek bizalmát! Reméljük hamarosan találkozunk!

Cégünk kapcsán további információ elérhető a Rólunk menüpont alatt!

Címkék:
Cargobull Szerviz